Budapest
+C

Ünnepi év kezdődött az óvodában

Ünnepi év kezdődött a Ráckeresztúri Mosoly Óvodában, amely 1981. szeptember 15-én nyitotta meg kapuját a gyerekek előtt. Az idei év mottója éppen ezért: Harmincöt év mosoly. A megnyitó ünnepélyen Durányik Petra és Tamás Gréta verssel köszöntötte a megjelenteket, majd Baki Bálintné intézményvezető beszélt arról, hogy ünnepelni jó, hiszen az ünnep fényt visz a szürke hétköznapokba, és erősíti az összetartozást, a közösségi érzést.

dscf9557 Üdvözölte a megjelent nyugdíjas munkatársakat, s gyertyagyújtással emlékeztek azokra az óvónőkre, dajka vagy konyhás nénikre, akik már nincsenek közöttünk, de akikre mindig is szeretettel és tisztelettel gondolnak.

A 2016/2017-es nevelési év az ünnep jegyében telik. Minden óvodai rendezvényre vendégeket, előadókat hívnak, ezzel is erősítve az intézmény és a községben működő civil szervezetek, valamint a lakosság közötti kapcsolatot. A megnyitón óvodatörténeti kiállítást rendeztek, ahol dscf9463 a régi tablókon, bélyegzőkön, naplókon, szakkönyveken kívül számos fekete-fehér és színes fénykép is előkerült, valamint az óvoda által nyert érmeket, okleveleket is megtekinthették az érdeklődők.

Az ünnepi műsor a néptáncos gyerekek – Leicinger Mercédes, Palkovics Melánia, Tamás Gréta, Durányik Petra, Mayer Adél, Simon Gergely, Ács Bence, Bársony Botond, Sattmann Bence, Görög Levente – fellépésével kezdődött. A kicsiket Szigeti Zita gyakornok óvodapedagógus, néptáncoktató készítette fel. „Szervusz, kedves barátom, gyere vélem táncba” – énekelték felszabadultan, csillogó szemmel a fiúk és a lányok, s újra megállapíthattuk, a tánc és a gyerekkacagás varázslatos, örömet adó gyógyír.

Az óvoda jelenlegi dolgozói fölelevenítették az intézmény történetét. Az óvodai nevelés kezdete korábbra nyúlik vissza, hiszen igen szerény körülmények között ugyan, de már 1946-ban volt egy tizenöt férőhelyes óvoda. 1951-től működött rendszeresen, ekkor ötven kisgyerek járt az egycsoportos óvodába, ahol Kluber Józsefné óvónő és Szabó Józsefné dajka foglalkozott velük. dscf9578

Később, 1959–1970 között Pálinkás Zsófia óvónő és Sinka Józsefné dajka végezte a feladatokat. Az évek múltával egyre több férőhelyre lett igény. Először Török Tiborné vezetése idején, 1972-ben bővítették az óvodát, majd községi összefogással megépült a száz férőhelyes, négycsoportos, főzőkonyhával rendelkező óvodaépület. A ráckeresztúri óvodát 1980. január 1-jétől 2005. június 30-ig Bereznai Istvánné vezette. Nagyon sok kisgyereknek segített felfedezni a világ titokzatos rejtelmeit. Tudásával, tapasztalatával, megfontoltságával segítette a dolgozók munkáját. Ismerte az óvoda minden zugát, pincétől a padlásig. Őt Baki Bálintné követte, aki jelenleg is óvodavezetőként dolgozik. Az évek folyamán bevezették a logopédiai ellátást, a gyógypedagógiai mozgásfejlesztést, a katolikus hitoktatást, a néptáncoktatást, a gyerekek ismerkedhetnek az angol nyelvvel, részt vesznek a Bozsik-foci programban. Kétszer nyerték el a Zöld Óvoda címet, idén a Biztonságos Óvoda címet is megkapták. Az óvoda 2015-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar bázisóvodája lett.
dscf9684

A Mosoly nevet 2006-ban vették föl, ekkor alapították a Mosoly Rendet, amit minden évben a nagycsoportosok búcsúztatóján adnak át annak, aki sokat tett az óvodáért, az óvodásokért. Az intézmény tevékenységközpontú óvodai nevelési program szerint dolgozik. A gyerekek fő tevékenysége a játék, ezen keresztül fejlődik a személyiségük. A szeretetteljes légkörben a családi nevelésre építve a hagyományokról sem feledkeznek el.

Hitvallásuk:

„Mindig jusson idő…
…nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje.
…játszani, mert ez az örök ifjúság titka.
…szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is, aki adja, azt is, aki kapja.
…egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere.
…és néhány kedves szóra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet.”