PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Ügyvezető igazgatói állás betöltésére
Az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlése pályázatot hirdet – a gyógyintézetek vezetőjének és vezető-helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól 13/2002. (III.28.) EüM. rendelet, valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény, továbbá a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapján és szerint – az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(2451 Ercsi, Esze Tamás u.14.) ügyvezető igazgató munkakörének (intézményvezetői beosztásának) munkaviszony keretében történő betöltésére, az alábbiak szerint:
- Az ügyvezető igazgató a munkáltatói jogkör gyakorlása mellett ellátja a gazdasági társaság ügyvezetését, amelybe beletartozik a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek törvény vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a társaság legfőbb szervének vagy más társasági szervnek a hatáskörébe.
- Az ügyvezető igazgató feletti munkáltatói jogok: a taggyűlés hatáskörébe tartozik az ügyvezető munkaviszonyának létesítésével, megszüntetésével, munkabérének, más személyi juttatásainak megállapításával és módosításával, munkájának értékelésével kapcsolatos, továbbá jogszabály vagy a társasági szerződés által meghatározott minden döntés.
- A munkakör megnevezése: ügyvezető igazgató (az Mt. 208. §-a alapján).
- A beosztás megnevezése: intézményvezető.
- A jogviszony időtartama: 5 év határozott időre szól, 3 hónap próbaidő kikötésével.
- A munkakör betöltésének legkorábbi időpontja: január 1.
- Az ügyvezető igazgató feladatai különösen: A gazdasági társasági formában működő intézmény teljes munkaidőben történő vezetése, képviselete. Ennek keretében, a jogszabályi előírások megtartásával és a gazdasági társaság létesítő okiratában, valamint az intézmény szervezeti és működési szabályzatában (SzMSz) meghatározottak figyelembevételével irányítja, szervezi és ellenőrzi a vezetése alatt álló intézményt. Rendszeresen ellenőrzi, hogy az intézmény számára kitűzött feladatok a jogszabályoknak, pénzügyi, egészségügyi és más szakmai előírásoknak megfelelően, határidőre és az intézmény érdekeinek megfelelően, a betegségek megelőzése és a betegek, betegségek gyógyítása, a betegbiztonság érdekében teljesüljenek. Az intézmény munkavállalói feletti munkáltatói jogok gyakorlása mellett a szakellátás biztosítása érdekében – a taggyűlés által meghatározott létszám figyelembe vételével – megbízza a szakorvosokat és folyamatosan ellenőrzi a megbízási szerződésekben foglaltak betartását, távollétük esetén gondoskodik helyettesítésükről.
- A munkakör részét képező, illetve a vezetői megbízással járó egyéb feladatok különösen:
- az intézmény vezetése, szakmai és gazdasági működésének tervezése, szervezése, ellenőrzése,
- az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása,
- az intézmény szakmai és gazdasági területeinek irányítása,
- a belső kontrollrendszer működtetése, ennek érdekében éves ellenőrzési terv készítése, amelynek végrehajtásáról éves beszámoló készítése a taggyűlés és a tagok részére,
- az intézmény által nyújtott egészségügyi szolgáltatások folyamatos ellenőrzése,
- részvétel az egészségügyi struktúra fejlesztésében,
- az intézmény és a szervezeti egységek, szakszemélyzet, adminisztratív és technikai személyzet tevékenységének folyamatos értékelése,
- a társintézményekkel, helyi, területi és országos szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás,
- félévente a tagönkormányzatok tájékoztatása az intézmény gazdálkodásáról és szakmai – egészségügyi – tevékenységéről, szolgáltatásairól, az azokhoz rendelkezésre álló eszközökről, továbbá az intézményi struktúrában tervezett vagy bekövetkező szervezeti és személyi változásokról,
- az intézmény szervezeti és működési rendje naprakészségének biztosítása, az intézményi SzMSz jóváhagyásra való előterjesztése a tagönkormányzatok felé,
- a jogszabályban előírt közzétételi kötelezettségek folyamatos teljesítése,
- a minőségirányítási rendszer működtetése,
- az ügyiratkezelés irányítása és ellenőrzése,
- a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2.§ (1) bekezdése szerinti és más, jogszabályok által elrendelt adatok közzététele.
Munkabér: Az ügyvezető igazgató munkabérét a taggyűlés állapítja meg. A taggyűlés döntéséhez a tagok előzetes javaslata (képviselő-testületi határozatok) szükségesek.
Pályázati feltételek:
A gyógyintézetek vezetőjének és vezető-helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet, továbbá a Mt., illetve a Kft. társasági szerződése figyelembe vételével:
- (orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség és
- mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítés, valamint
- legalább ötéves szakirányú vezetői gyakorlat, továbbá
- büntetlen előélet,
- cselekvőképesség,
- felhasználói szintű számítógépes ismeret,
- a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség annak esedékességekor történő teljesítése (a pályázónak a munkaviszony létesítését követő 30 napon belül, illetve az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. § (3) bekezdés e) pontjának rendelkezései szerint vagyonnyilatkozatot kell tennie).
A pályázatok munkáltatói jogkörben kerülnek elbírálásra azok közül a pályázatok közül, melyek a pályázati eljárásnak maradéktalanul megfelelnek.
A taggyűlés a 13/2002. (III.28.) EüM. rendelet 1.§ (1) bekezdésében foglalt feltételek alól annak 1.§ (2) bekezdése és 4.§-a alapján felmentést adhat.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- végzettséget igazoló okiratok hitelesített másolatai, vagy az eredeti példányok bemutatása,
- a pályázó személyi adatait tartalmazó részletes, fényképes szakmai önéletrajz,
- motivációs levél,
- az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó szakmai program, mely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő és a fenntartói stratégiai célok megvalósulását célzó fejlesztési elképzeléseket,
- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
- hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagban foglalt személyes adatok kezeléséhez,
- nyilatkozat, hogy hozzájárul a teljes pályázati anyagának a véleményezők és a döntéshozók részére történő sokszorosításához, továbbításához,
- a pályázati feltételként előírt szakirányú vezetői beosztásban szerzett gyakorlat igazolása,
- idegen nyelv ismeretét igazoló okirat hitelesített másolata (nyelvismeret esetén), vagy eredeti példány bemutatása,
- nyilatkozat a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalásáról,
- orvosi igazolás a munkakör betöltésére való alkalmasságról,
- nyilatkozat arról, hogy a benyújtott pályázatról nyílt vagy zárt ülésen tárgyaljanak a tagönkormányzatok képviselő-testületei, bizottságai, illetve az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Nonprofit Kft. taggyűlése.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- gyógyintézetben, kórházban szerzett vezetői vagy szakmai tapasztalat,
- orvosi szakvizsga megléte,
- idegen nyelv ismerete és annak igazolása,
- válságmenedzselésben, illetve változásmenedzsment területén szerzett tapasztalat,
- széleskörű informatikai ismeretek,
- gazdálkodó szervezetek működésében, működtetésében szerzett vezetői tapasztalat.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. október 31.
A pályázati felhívás közzétételének helye:
A pályázati felhívás – a társaság taggyűlési határozatának felhatalmazása alapján megjelenik
- a társaság és a tagönkormányzatok honlapján,
- a ercsirendelo.hu internetes oldalon,
- a Fejér Megyei Hírlapban és legalább egy országos napilapban,
- Fejér megyei gyógyintézetek (kórházak, szakrendelők) honlapjain.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak az Ercsi Város Önkormányzat, 2451 Ercsi Fő u. 20. címre történő megküldésével.
A borítékon fel kell tüntetni a pályázat tárgyát: ügyvezető igazgatói pályázat, Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet elektronikus úton: a polghivatal@ercsi.hu e-mail címen.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A gyógyintézetek vezetőjének és vezető-helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet 6. §-a alapján a vezetői beosztások pályázati eljárás során tölthetők be.
A társaság taggyűlési határozatának felhatalmazása alapján a pályázati eljárás lefolytatásáért felelős személy Ercsi Város Önkormányzat polgármestere.
Az érvényes pályázatot benyújtó jelölteket Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete által megválasztott ideiglenes bizottság hallgatja meg; a bizottsági ülésre a Kft. tagönkormányzatainak polgármesterei is – mint érintettek – meghívást kapnak.
A benyújtott pályázatokat a tagönkormányzatok adott feladatkörben érintett bizottságai és képviselő-testületei véleményezik, majd a Kft. taggyűlése dönt.
A pályázat elbírálásának határideje:
A taggyűlés a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül dönt a munkaviszony (ügyvezető igazgatói megbízás) létesítéséről.