A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése alapján az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. §-a alapján az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
Minden, amit az óvodáról tudni kell:
Az óvodákban a nevelési év szeptember 1-től augusztus 31-ig tart.
Az Nkt. rendelkezése szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2022. szeptember 1.) legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt (Nkt. 8. § (2).
Ez a kötelezettség azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2019. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába.
Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a 3. életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető (Nkt. 8. § (1).
A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni a települési önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban, vagy az óvodalátogatási kötelezettség alól felmentését kérni (Rendelet 20. § (2) bek).
A kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentés szabályai
A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
Ha a család külföldre költözik:
Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, úgy a szülők kötelesek arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját (2022. május 4. szerda) követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt, a köznevelési intézmény értesítése mellett. A bejelentő űrlapot az Oktatási Hivatal online felületén kell kitölteni, és postai úton megküldeni. Szünetel az óvodai jogviszonya annak, aki óvodába járási kötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő által bejelentett naptól.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket nem íratja be kellő időben az óvodába, szabálysértést követ el a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bek. a) pontja értelmében.
Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyermek az óvodával jogviszonyban áll. (Nkt. 49. § (1) bekezdése)
A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. § (2) bekezdése). Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes, vagy választott óvodában lehet.
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
ÓVODAI BEÍRATKOZÁS A 2022/2023. NEVELÉSI ÉVRE
2022.05.02. Hétfő 8,00-16,00
2022.05.03. Kedd 8,00- 16,00
2022.05.04. Szerda 8,00-16,00
Az óvodai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
- szülő személyazonosító igazolványa, lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
- gyermek születési anyakönyvi kivonata vagy személyi igazolványa
- gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa (lakcímkártya)
- gyermek TAJ kártyája
- sajátos nevelési igényű gyermek esetén az ezt igazoló szakértői vélemény
- a gyermek esetleges betegségeit igazoló dokumentumok
A nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell a fentieken kívül azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén, a jogszerű tartózkodást megalapozó okirat számát /Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal általi dokumentumok/, lakóhelyének, tartózkodási helyének címét, anyja születéskori nevét, apja vagy törvényes képviselője nevét, vagy a családi pótlékra jogosult nevét. [Rendelet 90. § (3) bekezdés a) pont és Nkt. 41.§ (4) bekezdés a) – b) pont]
Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálásáról – a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatással – írásban értesíti a szülőket 2022.05.31. napjáig.
Jogorvoslat az óvodai döntés ellen:
Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában közli a szülővel (Rendelet 20.§ (4) bekezdése). Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül jogorvoslati eljárást megindító kérelmet nyújthat be az óvodavezetőnél (Nkt. 37. § (2) bekezdése). Az óvodavezető a jogorvoslati eljárást megindító kérelmet, az ügy összes iratával nyolc napon belül – elbírálás céljából – önkormányzati óvoda esetében a fenntartó önkormányzat jegyzőjéhez küldi meg. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. A szülő a fenntartónak a jogszabálysértésre hivatkozással benyújtott kérelem, továbbá az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tárgyában hozott döntését a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt megtámadhatja. A keresetlevelet a bíróságnál kell benyújtani (Nkt. 37. § (3) bekezdés b) pontja, 38. § (4) bekezdése).
Az első foglalkozási nap – a nevelési év első napja: 2022. szeptember 1. csütörtök.
A nevelési év utolsó napja: 2023. augusztus 31.