A tizenöt esztendővel ezelőtt alakult Keresztúr Nevű Települések Szövetsége 2016. évi harmadik közgyűlését november 18-án Ráckeresztúron, a Brauch-kastélyban tartotta. A házigazda, dr. Szentes-Mabda Katalin Dóra polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a szövetség elnöke, Kovács József balatonkeresztúri polgármester ismertette a jövő évi költségvetési koncepciót. A jó hangulatú tanácskozáson szó esett a következő találkozóról is, amelyet 2017. augusztus 10–13. között Sajókeresztúron rendeznek. Kollár Miklós, a Borsod megyei település polgármestere elmondta, hogy májusban, a hagyományos diáktalálkozón elsősorban ügyességet és kreativitást igénylő feladatok várnak a gyerekekre, s fölfedezhetik Miskolc nevezetességeit is. Az augusztusi nagyrendezvényre a község lakói izgatottan készülnek, ám részleteket nem árult el, legyen meglepetés mindenkinek. A közgyűlésen szó esett a következő évi munkatervről, a szövetség megújuló honlapjáról és a testvértelepülési kapcsolatok kialakításának fontosságáról is.
Délután a Hejő-, Sajó-, Bodrog-, Magyar-, Balaton-, Mura-, Kapos-, Sár-, Petri-, Rákos-, Székely- és Berekeresztúrról érkezett vendégek felkeresték a Ráckeresztúri Mosoly Óvodát és a település új játszóterét, sétát tettek a Hősök terén, ahol megtekintették a felújított első és második világháborús emlékművet, valamint ellátogattak a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonába, melyet nemrég adtak át.