Megalakult a Martonvásár járási foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési fórum
2017. február 23-án megalakult a Martonvásár Járási Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórum. Az együttműködés a TOP-5.1.2-15-FE1-2016-00002 azonosítószámú projekt keretében elfogadta Stratégiáját, amiben 2020-ig olyan célkitűzéseket fogalmazott meg, amelyek elérésével biztosítottnak látják a Martonvásári járás munkaerő-piaci helyzetének javítását. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A Fejér Megyei Kormányhivatal vezetésével megalakult konzorcium Martonvásár Város Önkormányzatával, Ercsi Város Önkormányzatával és az Echo Innovációs Műhellyel közös projektben vállalta a TOP-5.1.2-15 Helyi foglalkoztatási együttműködések támogatása pályázati felhívásra benyújtott pályázatuk alapján a 30 hónapos program megvalósítását. A projekt során két tevékenységi kört kell megvalósítani. Egy foglalkoztatási együttműködés létrehozását és működtetését, valamint a rendelkezésre álló 199,8 millió forint legalább 70%-át hátrányos helyzetű álláskeresők és inaktívak munkaerő-piaci helyzetének javítását foglalkoztatást elősegítő támogatások nyújtásával kell biztosítani.
A 21 tagszervezetből álló együttműködés fő célja Martonvásár járás helyi foglalkoztatásának és gazdaságának élénkítése, a megismert térségi szintű foglalkoztatási kihívások és adottságok figyelembe vételével. A fórum tagok aktív közreműködése mellett egy olyan helyi foglalkoztatási és gazdaságélénkítési stratégia és arra épülő akcióterv kidolgozása is cél, mely megfelelő választ ad ezen kihívások megoldására és a térség munkaerőpiacának fenntartható fejlesztésére. A fórum nyomon követi a stratégia operatív megvalósulását, és ha szükséges javaslatot tesz annak módosítására az időszakos kiértékelések alapján.
2017. május 4-én a Martonvásár Járási Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórum elfogadta stratégiáját, amely összhangban a megyei foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési stratégiával három fő stratégiai célt tűzött ki maga elé:
Hátrányos helyzetű és inaktív csoportok munkaerő-piaci integrációja
Innovatív munkaerő-piaci szolgáltatások és programok fejlesztése
A munkavállalók és a munkáltatók közötti állandó jellegű együttműködés kialakítása
A projekt megvalósítása során, legalább 135 fő programba vonása a cél, biztosítva számukra munkaerő-piaci szolgáltatások, képzési támogatások igénybe vételét valamint támogatott vagy támogatás nélküli foglalkoztatás keretében a visszatérést a munka világába.